39:Chapter

Shin Min Gi szemszöge

 -Mit akart Jungkook? Hová ment? - rohantam húgomhoz, mivel az ajtó becsukódott, ő pedig dermedten állt előtte, mozdulatlanul.

 -Hagyj most magamra, kérlek - simított végig a vállamon, majd visszabotorkált a szobájába. Kwon értetlenül ácsorgott még mindig a lépcsőfordulóban, ezért visszasétáltam hozzá, és a szoba felé indultunk meg.

 -Miről maradtam le? - pillantott rám.

 -Én sem tudom - vontam meg a vállam, majd visszafeküdtünk az ágyba, mivel az óra még mindig korai volt. Háttal feküdtem neki, ő pedig derekam átölelve feküdt mögöttem. Hallottam halk szuszogását a fülem mögül, emellett éreztem testét, amely az enyémhez simult.

Reggel a nap sugaraira keltem fel, melyek gyönyörűen bevilágították a sötét szobát, viszont szemeim akaratlanul is nyitásra bírta. Az ágy másik fele üres volt, az ágynemű pedig szépen megterített helyett feltúrva maradt ott. Felültem, hogy jobban szét tudjak nézni, ám tényleg egyedül maradtam a szobában. Kikászálódtam az ágyból, hogy Kwonnie keresésére induljak. Seu szemközti szobája nyitva volt, hisz az ajtó hiánya máig sem oldódott meg, így tisztán beláttam oda. Nem volt sehol, ezért tovább indultam egyenest a lépcső felé, hogy megkeressek immár két számomra fontos személyt is. A fából készült fokok minden egyes lépésnél nyekeregtek, magamra vonva a figyelmet, minek köszönhetően mindenki tudta, hogy lefáradni készülök.

 -Szép jó reggelt mindenkinek - ültem le a konyhapulthoz, és figyeltem a reggelit készítő Jaehyot, a televíziót néző Zicot és P.O-t, majd a kávét főző Taeilt.

 -Jó reggelt, Minie. Kérsz kávét? - nézett hátra Taeil.

 -Nem, köszönöm - billentettem a fejem oldalra. - Miért van ilyen jó kedve mindenkinek?

 -A mai egy jó napnak bizonyul mindenki számára, kivéve Seunak.

 -Tényleg, ő hol van?

 -Kint ül a kertben, Minhyuk kiment hozzá - szólalt fel Zico, majd újra elmerült a televízió érdekes világába.

 -Oké - indultam meg a kert felé, de Zico visszakiáltott.

 -Hagyd most magukra őket, hátha sikerül neki jó kedvre derítenie. Most inkább keresd meg U-Kwont, mivel reggel óta nem látta senki.

 -Miért, hova ment? - kerekedtek ki a szemeim.

 -Nem tudjuk - vonta meg a vállát. - Annyi üzenetet hagyott, hogy ágyazz be a helyén.

 -Ez komoly? Azt hittem, valami fontosat akart mondani - indultam meg nevetve a szoba felé. Gyorsan felöltöztem, fogat mostam, hogy frissebbnek érezzem magamat, csak utána láttam neki a lusta társam után maradt káosz rendberakásának. A takaró már szépen, kisimulva díszelgett az ágyon, már csak a benyomódott párnát kellett a helyére rakni, hogy az összhatás tökéletesen fessen. Már, ahogy egy ágynemű tökéletesen tud festeni. A tárgyat felemelve akadt a kezemben egy fehér, kis boríték, melynek borítójára egy rövidke szöveg, inkább üzenet volt írva, ismerős kézírással: Ezek szerint megcsináltad a kérésem, és már készen letudva olvasod ezeket a sorokat. Nyisd ki! Kinyitottam a borítékot, a benne lévő lapot pedig a kezem közé fogtam, és ismét olvasni kezdtem a sorokat. Először is: menj arra a helyre, ahol az az ember lakik, akit a legjobban szeretsz és megóvsz. Ha ott találsz valamit, folytasd eddigi cselekedeted. Automatikusan elindultam Seu szobája felé. Az ágyon egy tárgy volt, amely széle fémből volt, a napsugarak pedig fényesen tükröződtek vissza róla. Közelebb mentem, és lepillantottam a képkeretre, melyen egy újabb boríték pihent. Mindjárt sikeresen befejezed a küldetést, de még az izgalom kedvéért, további küldetést kapsz, hogy megtalálj. Menj ki a partra, mivel itt léted során még egyszer sem voltál ott. De előtte nézz le a tárgyra, ami a párna alá volt elrejtve. A zsebembe süllyesztettem az összehajtott papírdarabot, aztán tettem, amit kért. Egy kép volt, melyen én, a húgom és a szüleink álltunk egy parkban, hatalmas mosollyal az arcunkon. Megfordítottam a képet, hogy pillantást nyerjek annak hátuljára, amire szintúgy egy szöveg volt írva: Aznap, mikor ezt apáéktól elhoztam, sosem gondoltam volna, hogy ennyire vigyázni fogok majd rá. Mikor ezeket a sorokat olvasod egyszer, gondolj rám, és tudd, hogy örökké a testvéred maradok. Nem értettem a sorokat, és azt sem, hogy miért volt ez ráírva. Ha Seu oda szerette volna adni, akkor már rég meg is tette volna azt, de ezek szerint végig rejtegette mindenki elől, mindaddig, míg Kwon meg nem találta. Gyorsan visszaraktam a párna alá, és elindultam a boríték keresésére. A part csodálatos volt, a nap kezdett lemenni az égről. a tenger pedig lágyan hullámzott, néha-néha kimerészkedve a homokos partra. Mindenfelé forgolódtam, hogy megtaláljam a következő üzenetet, mígnem egy fa ágai közé csúsztatva találtam rá. Mosolyogva nyitottam ki, a kíváncsiság bennem pedig egyre jobban erősödött, amíg a boríték nyitásával szórakoztam. Ügyes vagy. Sikerült megtalálnod a leveleimet, láttad a tengert, melyet városi létedre szégyentelenül nem láttál még, és rájöttél arra, hogy nem csak én vagyok ezen a világon, aki ennyire szeret téged. Már csak egy teendőd van, ami annyit tesz, hogy fordulj egy száznyolcvan fokos fordulatot, hogy értelmét nyerje a küldetés. Habozás nélkül fordultam meg, majd pillantottam meg a velem szemben álló eltűnt személyt, kinek kezébe egy vörös rózsával teli csokor díszelgett. Rohanva ugortam a nyakába, miközben szorosan öleltem. Mikor elhúzódtunk egymástól, átadta a gyönyörű csokrot. A várva várt köszönöm helyett inkább egy csókkal leptem meg, mellyel minden egyes érzelmet átadtam neki, ami mindvégig bennem bujkált az akkori csodálatos pillanatban. Ujjait összekulcsolta az enyéimmel, így vezetett a part felé.

 -Mit csinálunk? - mosolyogtam izgatottan.

 -Fekszünk és nézzük a csillagokat - válaszolta, én pedig értetlenül néztem rá. Lefeküdtem mellé a földre, és az idő múlásával előtűnő csillagokat bámultuk, melyeknek nézése nem igazán kötött le. A kezemet a sajátja mellett fogta, tekintete hol rám, hol az égboltra meredt. 

 -Nézd, egy hullócsillag! - mutatott felfele, én pedig gyorsan odakaptam a fejem, mivel eddig őt néztem. 

 -Hol?! - forgolódtam.

 -Fölötted - pottyant rám valami. A kezembe vettem a rám hulló csillagot, mely valójában egy csillagként fénylő aranygyűrű volt.