2015. március 13., péntek

14:Chapter


Shin Seung Rin szemszöge

      Jungkook és én még mindig a teraszon ültünk. Mellkasához dőlve figyeltem a korai, kivilágított utcát, ahol még mindig emberek jártak. Furcsálltam a helyet, mivel Szöulban minden forgalmas volt, most pedig minden nyugodt, és csendes. Néhány autó elhaladt a ház előtt, azon kívül nem történt semmi. A házak mögül tisztán látszódtak a kivilágított tornyok, és a magas épületek. Magamban reméltem, hogy még mindig Szöul-ban tartózkodtunk, de ismeretlen környéken voltunk, így nem tudtam beazonosítani tartózkodási helyem.
 -Hol vagyunk? - törtem meg a csendet.
 -Szöulban. Miért kérdezed?
 -Mert még sosem jártam erre felé - vontam meg a vállam. Mikor meghallottam azt a szót, hogy Szöul, elöntött a nyugtalanság, és honvágyam lett. Ha nem is az új házunkba, de haza szerettem volna menni.
 -Majd ma megismered a környéket.
 -Ablakon belül? Az izgalmas lehet - mondtam unottan.
 -Mármint ablakon kívül - nevetett fel. - De ha neked úgy jobb, akkor ablakon belül is csodálhatod.
 -Úristen - ugrottam a nyakába. A hirtelen lendületemtől hátra borultunk mindketten, én pedig félig a mellkasán támaszkodtam.
 -Azért még levegőt szeretnék venni, Seu - mocorgott alattam. Lemásztam róla, inkább legurultam, és leültem mellé, miután felhúztam ülő helyzetbe. - Csomagoljunk - indult meg a szoba felé. Feltápászkodtam a földről, és sétáltam utána. Jungkook a gardróbból kihozott két nagy táskát, és a ruháit kezdte el rendezgetni. Már volt alkalmam a gardróbban lenni, mikor bezártak, de nem figyeltem meg rendesen, így hát kíváncsiságommal együtt, becammogtam a helyiségbe. Női ruha sehol sem volt, egyedül Jungkook holmijai voltak szép rendben rakosgatva.
 -Én miből csomagoljak? Nincs is semmim - sétáltam ki.
 -Még mindig ugyanaz a szekrényed, ami eddig is volt - tolt a fekete szekrény elé. Kinyitottam, és elakadt a szavam.
 -Hűha - álltam tátott szájjal, és a rengeteg mennyiségű ruhát pásztáztam. Sosem volt ennyi ruhám. - Ezeket te választottad?
 -Igen, de akkor még nem tudtam, hogy neked kell.. - nézett mélyen a szemeimbe.
 -Úgy tudtad, hogy a nővéremnek - fejeztem be mondanivalóját.
 -Pontosan - biccentett, és folytatta a pakolgatást. Én csak kikaptam egy rózsaszín ruhát, ami először a kezem közé akadt. Ha nekiálltam volna válogatni, biztosan vagy fél órán keresztül a szekrény előtt ácsorogtam volna. Átvettem a pizsama féleségű ruhámat a gardróbban, majd néhány ruhát bedobáltam a kikészített táskámba.
 -Készen vagyok - ültem le az ágyra, és az ölembe raktam a csomagom.
 -Én is - zárta be a táskáját.
 -Hová akarsz vinni ilyenkor? - kíváncsiskodtam.
 -Először sétálni a környéken. A másik pedig meglepetés.
 -Utálom a meglepetéseket - biggyesztettem le a számat.
 -Majd megszereted - veregette meg a hátam nevetve. Kiléptünk mindketten a szobából, és a lépcső felé vettük az irányt. Mielőtt lementünk volna, gyorsan hátranéztem. A folyosó üres volt, mindenki aludt. A nővéremtől szerettem volna elbúcsúzni, mert általában mindenhova vele mentem, és furcsálltam ezt a helyzetet. Sajnos nem volt alkalmam a búcsúzkodáshoz, ugyanis Kook megragadta a csuklóm, és sietősen húzott magával, egészen a kijárati ajtóig.
 -Hölgyem - nyitotta ki az ajtót.
 -Köszönöm, Uram - mosolyogtam rá, és kimentem. Megcsapott az enyhe nyári szellő. Végre friss levegőn voltam, a teraszt eltekintve. Ennyi bezártság után már hiányzott a külvilág, és minden más, ami a BTS rezidenciától különállt.
 -Fent hagytam a táskám - nevette el magát.
 -Hogy tudtad fent hagyni az egész cuccod?! - néztem rá értetlenül.
 -Várj meg a kapunál, felmegyek érte - válaszolta. Egyedül, a kapunál. Nem is olyan rossz ötlet. - Ne örülj, a kapu zárva van - szólt hátra gyorsan. Ilyenkor olyan érzés szokott felmerülni, hogy belelát néha a fejembe. Elindultam a kapu felé. Nem siettem, mivel nem volt hova, inkább a kertet néztem. A kert hatalmas volt, hátul be volt rendezve, hatalmas medencével, kinti kiülőkkel, függőággyal, és még néhány lényegtelen díszítővel. A fű egyenletesen volt levágva. Kívülről úgy tűnt, mintha egy gazdag, rendes, és precíz család lakott volna itt. Ezekből szerintem csak a gazdag titulus illett volna rájuk, de kétlem, hogy az összeg mind legális, vagy normális munka által került volna hozzájuk. Igazából nem is nagyon érdekelt. Lényegében minden rendes volt kívülről, viszont nem kívántam volna senkinek azt, hogy itt élhessen. Még mindig a kapu felé tartottam, de valahogy nem igen találtam meg. Az út háromfelé ágazódott el. Néhány fa is volt a kertben, gyönyörű rózsaszín virágokkal díszítve. Csak mentem a magam feje után, míg végül megpillantottam egy hatalmas vaskaput, ami nagy volt, szökés ellen tökéletes, viszont mégis szép, és figyelemreméltó volt. Igazítottam vállamon lógó táskámon, és sétáltam a kért tárgy felé, de két fekete ruhás alak állt meg előttem.
 -Kisasszony, maga nem tartózkodhat a kertben - ragadta meg a bal karom az egyik, társa pedig a jobb karom fogta meg. A ház felé ráncigáltak.
 -Jungkook-ot várom! Az ő parancsára vagyok itt! Kik maguk?
 -Az őrök. A főnök szigorúan közölte velünk, hogy egyik lány sem tartózkodhat a kertben. Most velünk jön - húzott magával a magasabb, és vékonyabb alkatú férfi.
 -Eresszenek már el! - rángatóztam idegesen. Nem szóltak semmit, csak a ház felé kísértek, inkább húztak, mivel nem voltam hajlandó sehova menni ezekkel az alakokkal.
 -Eresszétek el, én küldtem ide! - sétált felénk Jungkook. A két alak elengedett, én pedig egy nagy sóhajtást követően indultam meg Kook felé.
 -Köszönöm - súgtam oda, és kimentünk a kapun.
 -Sajnálom, elfelejtettem, hogy itt vannak.
 -Nem probléma. Ahhoz képest, hogy majdnem beráncigáltak a házba - sétáltam mellette. Nem válaszolt, csak ujjait összekulcsolta az enyéimmel. Lenéztem a kezünkre, és arcom enyhén elvörösödött, de ez nem látszódott, mivel kusza fürtjeim az arcomba lógtak. Elindultunk a hosszú utcán, a magas épületek felé. Utoljára hátranéztem. A villa a többi ház között kissé feltűnő volt, az arra menők nagy része kíváncsian nézett a kapun túl lévő hatalmas épületre, én pedig úgy néztem rá, mint a világ legszörnyűbb helyére. Csupán nézőpont kérdése volt. Úgy tíz percet sétáltunk, mire beértünk a város forgalmasabb helyére. Így tényleg megbizonyosodtam róla, hogy Szöulban tartózkodtunk. Elsétáltunk a pláza mellett, ahol szinte könnyezve sétáltam, a járdát nézve. Jungkook észrevette, hogy elment a kedvem az egésztől, így gyorsan irányt váltott. Egy parkban sétáltunk tovább. Az elrablásunk napja jutott eszembe. Szomorúan néztem a füvön boldogan rohangáló gyerekeket, akik szabadnak érezhették magukat. A szerelmespárokat, akik pont úgy sétálgattak, mint én és Jungkook. Mégis teljesen más helyzetben voltam. Egy fogolynak éreztem magam. És az igazat megvallva, az is voltam.
 -Mit csináljak, hogy jobb kedved legyen?
 -Mondd el, miért sétálunk két akkora táskával a parkban, mint talán mi magunk.
 -Mondtam, hogy meglepetés.
 -Veled nem jó alkudni - löktem meg az oldalammal játékosan.
 -Ha kapsz egy fagyit, elhallgatsz, míg oda nem érünk?
 -Hogyne - csillant fel a szemem. Elindultunk a fagylaltárus felé. A táska már húzta le a vállam, ezért szenvedve sétáltam, míg végre oda nem értünk. Megkaptam a vaníliás fagylaltom, onnantól kezdve nem kérdezősködtem tovább, lefoglalt az édesség amit jutalmul, inkább megvesztegetésből kaptam meg.
 -Itt vagyunk - torpant meg, így én is megálltam, és az előttem lévő épületre bámultam.
 -Ez egy.. - kezdtem bele.
 -Hotel - fejezte be. - Van wellness részleg, bár, és luxus lakosztály. Megfelel?
 -Meg - bólintottam. Valamiért nem nagyon hozott lázba ez az egész. Lógathatom a lábam a medencébe, miközben gazdag és elkényeztetett alakok méregetnek engem. Végül inkább örültem neki, mivel még mindig jobb helyzetnek bizonyult a házban töltött időknél.
 -Gyere, menjünk be - húzott magával, én pedig majdnem orra estem a hirtelen nagy lendülettől. Hivatalosan is kijelenthettem, hogy Jungkook vagy bekattant, vagy szimplán túlpörgött.
 -Jó napot - köszöntötte a recepcióst.
 -Üdvözlöm - köszöntött minket unottan.
 -BTS névre van egy foglalásunk - könyökölt a pultra, én pedig az elhaladó embereket néztem. Mindenki divatos és elegáns ruhákban mászkált, én pedig egy rózsaszín ruhában ácsorogtam. Kínosan éreztem magamat.
 -Oh, jöjjön uram - váltott hangnemet. Kétségbeesés uralkodott az arcán. Nem hittem volna, hogy a bandának ekkora tekintélye volt, vagy csak szimplán ennyien féltek tőlük. Nem ismerték annyira őket, mint én. Elindultunk mindketten a nő után, és megálltunk a 24-es szoba előtt.
 -Parancsoljanak - nyitotta ki az ajtót. - Ha bármi gond van, az éjjeliszekrényen található telefonnal elérhetnek minket.
 -De nem lesz gond - mondta elszántan Jungkook.
 -Úgy legyen - bólintott. Kook elindult, én követtem volna, de a hölgy megragadta a csuklóm, én pedig odakaptam a fejemet. - Sajnálom, tartson ki - nézett sajnálkozva. Hát még én mennyire sajnáltam. Nem válaszoltam, csak aprót bólintottam, és berohantam a lakosztályba, mielőtt feltűnt volna távollétem. Gyönyörű volt minden. Hatalmas előszoba, hófehér bőrkanapék, kandalló, hatalmas fürdőszoba, és a hálószoba. Egy szépen megágyazott franciaágy volt a szoba közepén, két éjjeliszekrény, egyiken az említett telefonnal. Hatalmas terasz, amit szintén hatalmas üveg választott el a szobától. Jungkook behúzta a függönyöket. A kristálycsillár világította be az egész szobát. Ledobtam a táskám az ágyra, és a teraszajtó előtt álló fiút figyeltem.
 -Nekem elég lett volna egy egyszerű hotel is - simítottam végig a szépen elsimított ágyneműn. Túl egyszerűnek éreztem magam, mégis egy gazdag és tekintélyes emberhez tartoztam.
 -Azt kapod, amit érdemelsz - nézett rám komolyan.
 -Miért érdemlek én bármit is? - vetettem le magam az ágyra.
 -Ezt neked kell tudnod - mondta titokzatosan, én pedig akaratom ellenére is elmosolyodtam. Kettőnkre értette.
 -Álmos vagyok - ásítoztam. - Nem aludtam ma semmit, és te sem. Hogy vagy ennyire éber?
 -Ugyanolyan álmos vagyok, mint te - dobta le magát mellém. Hasán feküdt, fejét a párnába nyomta. Elfeküdtem keresztbe az ágyon, és fejemet hátán pihentettem.
 -Kemény a hátad - ütögettem meg, de nem lett puhább. Felkapta a fejét, rám nézett, és az arcomba hajította a kezébe akadó párnát. - Köszönöm.

★★★


 -Mennyi az idő? - nyöszörögtem.
 -Nyolc óra - húzta ki a fejét a párnából. A hajában egy fehér toll díszelgett, ami a párnából jött ki. Nevetésre fakadtam.
 -Tollas vagy - nevettem még mindig.
 -Te is - szedte ki a hajamból a fekete tollat, én pedig hálám jeléül tüntettem el az övéből is.
 -Éhes vagyok - simogattam a pocakomat, és kiskutya szemekkel néztem rá.
 -Öltözz át, aztán ehetünk - parancsolta lágy hangon. Vadul bólogattam, amivel azt szerettem volna kifejezni, hogy benne vagyok, majd a táskámhoz csoszogtam, és kiborítottam annak tartalmát.
 -Ugye ezeket te is fogod összeszedni? - húzta fel a szemöldökét.
 -Hogyne - kotorásztam a holmik között, és megakadt a szemem az egyik hófehér ruhán. Tökéletes. - Fordulj el, kérlek.
 -Addig én is átöltözöm a gardróbban.
 -Neked gardrób mániád van - ráztam a fejem mosolyogva.
 -Akkor öltözöm a fürdőben - rakta fel védekezően a kezeit.
 -Mindjárt más - néztem, amolyan most én nyertem arckifejezéssel. Miután mindketten készen voltunk, a lépcsőn haladtunk lefele. A recepció előtt elhaladva, elkaptam a nő sajnálkozó arckifejezését, ezért gyorsan elkaptam a fejemet, és a földet néztem, miközben Jungkook mellett haladtam esetlenül. A magassarkú és én nem ápoltunk jó viszonyt egymással. Az étkező gyönyörű volt. Gyönyörű csillárok lógtak a plafonon, két, öt, tíz személyes asztalok, gondosan megterítve. Túl alapos, és elegáns volt az én régi környezetemhez képest, ezért feszengve mászkáltam az ételek közt.
 -Nem érzem jól magam - kapargattam idegesen a salátámat, és az előttem ülő Jungkook arckifejezését figyeltem.
 -Mi a baj, Seu?
 -Én nem ide tartozom. Emellett hiányzik a nővérem.
 -Este felhívod, rendben?
 -Köszönöm - néztem rá hálásan, és felálltam a székről. Menni készültem.
 -Hova mész? - nézett értetlenül.
 -Telefonálni.
 -Most beszéltük meg, hogy majd este felhívod.
 -Este van - vigyorodtam el. Ismét nyertem. - Edd meg, én addig felmegyek.
 -Nem mész egyedül.
 -Jungkook! Szerinted hova mennék este, pénz nélkül? Azt sem tudom, hol a francba vagyunk, ne idegesíts fel!
 -Sietek utánad - válaszolta beleegyezésképpen. Elindultam a lakosztály felé, de a kijárati ajtóhoz pillantottam. Egyedül nem mentem volna semmire, pénz és telefon kellett, esetleg útbaigazítás. Gyorsan telt az időm, ami meglehetősen kevés volt. Megpillantottam a recepción álló fiatal srácot, és egy kis gondolkodás után odarohantam hozzá.
 -Kérem segítsen! Elraboltak, és fogságban tartanak! Juttasson ki! - hadartam, mert tudtam, hogy telt az idő, és ő volt az egyetlen esélyem.
 -Nem - válaszolta a srác. Elképedve néztem rá.
 -Nem a lakosztályba mész? - hallottam meg Jungkook hangját, és az ijedtségtől összerezzentem.
 -De, csak elhagytam a karkötőm, és megkérdeztem, hogy látta-e netalán.
 -Nem is volt rajtad karkötő - ellenkezett.
 -De volt! Az a szép kis pillangós. Nem emlékszel? Mindegy - legyintettem. - Felmegyünk?
 -Fel - válaszolta röviden. Furcsa arccal nézett rám, mivel én magam is furcsán viselkedtem. Életem során aligha hazudtam bárkinek is. Mindig az őszinteségemért, és segítőkészségemért szerettek, majd otthon, ahol a nővéremmel és szüleinkkel voltunk, előtört az őrült, makacs és beszédes énem.
 -Mi járatban erre, Kook? - fogott kezet a recepciós srác vele. Elsápadva néztem kettőjüket, és elindultam lassan a lakosztályunk felé. Kifogtam az egyik maffiás embert, remek volt, Seu. Leültem az ágyra, és vártam, hogy Jungkook végre visszajöjjön. Féltem, hogy büntetésben lesz részem, ahogyan azt V említette. Minél hamarabb túl akartam esni rajta, bármit is jelentett.
 -Mindjárt felhívhatod a nővéredet - lépett be a szobába, miközben telefonját nyomkodta, majd füléhez emelte.
 -Oké - vártam türelmesen.
 -Add Minie-t. Beszélni akar vele - szólt bele a telefonba. - Tessék - adta át. A fülemhez emeltem a készüléket, és kezemmel hadonásztam, jelezve, hogy hagyjon magamra. Megvártam, míg tényleg kimegy, aztán szóltam bele.
 -Minie! - visítottam.
 -Hol vagy? - hallottam szomorú hangját.
 -Kookie elhozott valami hotelbe. Itt az egyik embere, meg egy nő, aki sajnálatát fejezte ki. Itt mindenki ismeri őket?!
 -Maffiások. Mit vársz? Te legalább hotelben vagy, szóval ne nyavalyogj, hanem élvezd!
 -Látnád ezeket az embereket, akkor mást mondanál..
 -Na, ennyire rossz csak nem lehet. Fogd fel úgy, hogy Jungkook elvitt téged nyaralni, és végre kimozdultál abból a zárkából.
 -Megpróbálom - sóhajtottam.
 -Na és. Megtörtént már? - kuncogott.
 -Mégis micsoda? - töprengtem.
 -Hát az! - nevette el magát, nekem pedig leesett.
 -Minie! - kiáltottam bele a telefonba, a tükörből pedig észrevettem vöröslő arcomat.
 -Ezek szerint nem.
 -Még jó, hogy nem. Annyira hiányzol. Sose voltam nélküled, szinte sehol. Minden rendben van ott?
 -Persze! V-vel egész nap filmezgettünk, és hozott nekem fánkot is. Nem tudom mi ütött belé mostanság.
 -Fánkot - ismételtem el.
 -Fánkot - helyeselte, és mindketten elnevettük magunkat.
 -Jó éjszakát nővérkém, mennem kell - köszöntem el szomorúan, mivel Jungkook lépett be a szobába, és a kezét nyújtotta.
 -Jó éjt, húgi. Vigyázz magadra, és ne feledd, érezd jól magad! - biztatott. Nem kérdezett semmit, mert tudta, hogy nem saját akaratom szerint kellett mennem. Sosem beszéltünk tíz percnél kevesebbet, azért is volt egyértelmű számára.
 -Meglesz. Te pedig végezd ki a fánkjaidat - mondtam utoljára, majd kinyomtam a beszélgetést.
 -Minden rendben van?
 -Igen - nyújtottam oda a telefont, Kook pedig zsebre rakta. Mivel mindketten átaludtuk a délutánt, egyikőnk sem volt álmos, így lefeküdtünk tévét nézni. Engem nem nagyon foglalt le a műsor, ami éppen ment, így odahajoltam Kook szájához, és megcsókoltam. Jungkook máshogy értelmezte a dolgot, hiszen miután megcsókoltam, felém mászott és csókolgatni kezdett. Hagytam magam, hiszen jó volt újra Kookal együtt lenni. Számtól eltávolodott, és nyakamat kezdte el szívogatni. Nem nagyon érdekelte, hogy nyomot hagy, folytatta tovább cselekedetét. Pólómat kezdte leszedni rólam, míg én pólója alatt simogattam kockás felsőtestét. Szoknyámat hamar leszedte rólam, így már csak a fehérneműm maradt. Az én kezeim sem maradtak tétlen. Pólóját lerántottam róla, és eldobtam a szoba másik felébe. Megfordítottam helyzetünket. Most én kerültem fölülre. Csókokkal leptem el nyakát, majd egyre lejjebb kezdtem el haladni. Kockás hasát puszilgattam, eközben Kookie száját apró nyögések hagyták el. Nem kínoztam tovább, elkezdtem leszedni róla a nadrágját is. Hamar megszabadultam tőle, így azt is a szoba másik felébe hajítottam. Alsónadrágját simogattam, éreztem domborodó férfiasságát. Kook csak halkan nyögött, majd egy laza mozdulattal letéptem róla. Fordított a helyzetünkön. Melltartómmal egy kis időt elvacakolt, de sikerült neki leszedni rólam. Hasfalamat lepte el apró puszikkal, közben bugyimtól is megszabadított. Lábaimat terpeszbe raktam. Kook felmászott hozzám egy csókra, ami egyre hosszabb, és szenvedélyesebb lett, majd hirtelen belém hatolt hatalmas férfiasságával. Tempóján gyorsított, aminek hatására nyögések hagyták el a számat. Kook eközben nyakamat szívogatta, csókolgatta. Mindketten egyszerre mentünk el. Kook lihegve mozgott még bennem egy kis ideig, majd mellém feküdt, és betakargatott.
-Ez csodálatos volt - húzott közelebb magához, és egy puszit nyomott a homlokomra. -Jó éjt.
-Jó éjt, Jungkook - válaszoltam, majd lassan elaludtam a mellkasán.

Reggel mocorogni kezdtem, majd az ágyat tapogattam. A takarón kívül mást nem érzékeltem, ezért kinyitottam szemeim, és körülnéztem a szobában. Jungkook nem volt itt. Leszedtem testemet fedő takarót, és a gardróbba beakasztott köntösbe bújtam bele. Körbejártam az egész lakosztályt, de senki sem volt jelen. Megtorpantam a nappaliban lévő tükör előtt. Nyakamon nyomot hagytak a tegnap este történtek. Óvatosan végighúztam rajta a kezemet, és felszisszentem. Fájt. Jobban beleburkolóztam a köntösbe, hogy ne látszódhasson, de a fájdalmat, amit éreztem, ugyanúgy nem tüntette el. Ácsorogtam egy ideig a tükör előtt, de meguntam az egészet, így a falnak támaszkodva ültem le, és vártam. Vártam, hogy visszajöjjön. Nem tudtam hová ment, teljesen össze voltam zavarodva. Talán csak reggeliért ment el. Telt az idő, de én még mindig türelmesen vártam. Körülbelül egy óra telhetett el. Szemeim akaratom ellenére is könnybe lábadtak. Úgy éreztem magam, mint akit jól kihasználtak, aztán pedig eldobtak. Térdeimet felhúztam, és kezeimmel átölelve sírtam tovább a tükör előtt. Az ajtó másik feléről kulcsok csörgését hallottam, ezért odakaptam a fejem, és megpillantottam Jungkook-ot, aki halál természetesen sétált be.
 -Te hol a faszban voltál?! - üvöltöttem rá sírva. - Szerinted én az a lány vagyok, akit jól kihasználhatsz, aztán  pedig eldobhatsz a francba?
 -J-Hope volt itt - vonta meg a vállát. Nyugodtságától hamar ideges lettem.
 -Csak arra kellettem neked, hogy jól megbaszhass, aztán pedig itt hagyj! Én erre nem vagyok vevő, Jungkook. A plázásnál még úgy gondoltam, hogy egy jó ember vagy, de látom, nagyot tévedtem. - Nagyon rossz érzés volt kimondani ezeket a szavakat, de sajnos úgy éreztem, mind igaz volt. Jól gondoltam.
 -A könyvtáros sztori, mind V ötlete volt - válaszolta egy kis idő után, nekem pedig elakadt a szavam. Miután meglátta arckifejezésem, egyből megbánta szavát, ez arcából könnyen leolvasható volt.
 -Vigyél haza! Most! - üvöltöttem, és a táskámért mentem. Gyorsan felkaptam magamra az első ruhát, ami a kezem közé akadt. Bedobáltam a cuccaimat, majd a kész csomaggal a kezemben haladtam a kijárat felé. Jungkook idegesen állt az ajtó előtt, én pedig ,,véletlen" nekimentem, mikor kiléptem rajta. Nem szólt semmit, hagyta, hogy elmenjek. A recepcióhoz érve megpillantottam J-Hope-ot, aki a pultra könyökölve beszélgetett a beépített hoteles sráccal. Szemeim be voltak duzzadva a sírástól, nem festhettem ki valami csodálatosan.
 -Mi a baj, hercegnő? - vett észre, mikor odaértem mellé csomagjaimmal. Furcsálltam ezt a köszönést, mivel a múltkor nem valami fényesen vettünk búcsút egymástól.
 -Szervusz - köszöntem vissza, jelezve, hogy nem akartam róla beszélni. - Csak vigyél haza, kérlek.
 -Jungkook tud róla?
 -Elhiszed, hogy nem érdekel? - csaptam idegesen a pultra.
 -Menjünk haza - ért oda hozzánk Jungkook. Elindultam a kijárat felé, de megtorpantam. Nem tudtam melyik volt a mi járművünk.
 -Az a fekete - mutatott egy hatalmas BMW-re Hope. Ki gondolta volna. Elindultam felé, és miután kinyitották, beültem hátra. J-Hope beült a vezető ülésbe, Jungkook pedig helyet foglalt mellettem. Kiszálltam az autóból, és beültem az anyósülésre. Nem néztem meg, hogyan reagált rá, nem tudtam a szemébe nézni. Átvert, én pedig mindvégig elhittem neki. Sosem éreztem magam ennyire kihasználva. Nem tudtam eldönteni, hogy dühös, vagy csalódott voltam. Talán mindkettő egyszerre. 
 -Ma a nappaliban alszom - jelentettem ki, mikor leparkoltunk a ház előtt.
 -Nálam van egy plusz ágy - ajánlotta J-Hope.
 -Nem! - feleltük egyszerre Jungook-al.
 -Hát jó - vonta meg a vállát. Kiszálltam az autóból, és berohantam a kapun. Az őrök indultak volna felém, de eszméletlen tempóval rohantam, így visszaálltak eredeti helyükre. Az ajtót nyitva hagytam, és a kanapéhoz érve ráborultam, fejemet a párnába süllyesztve. Sírni kezdtem.
 -Mi történt? - rohant oda hozzám Minie, és kétségbeesetten simogatta a hátam, de egyszerűen egy szót sem bírtam kinyögni. Nem is szerettem volna, mivel egy szerencsétlennek éreztem magamat. Felültem az ágyon, és néztem magam elé. Nem szólaltam meg.
 -Mit tettél vele?! - förmedt rá Jungkook-ra, aki éppen az ajtón lépett be. Nem válaszolt, csak idegesen becsapta azt, majd felment a szobánkba. Inkább a szobájába, mivel eszem ágában sem volt vele élni egy helyiségben. Átvert, kihasznált, és ami a legjobban fájt, szerettem őt.
 -Nem tudom mi történt köztetek, és azt sem, hogy mi a bajod, de szedd össze magad! - rángatott Minie, de én nem reagáltam rá, csak bámultam magam elé, hűvös tekintettel.
 -Éhes vagyok - szólaltam meg végre. Minie elmosolyodott, és magával rántva vitt be a konyhába. Jin az ebédet főzte, Jimin pedig a pulton ült, és a készülő ételt figyelte.
 -Felülhetek? - ácsorogtam előtte.
 -Persze - csúszott arrébb, én pedig egy ugrást követően, felültem mellé. Most már ketten figyeltük, ahogyan Jin főzőcskézett. Minie örömmel nézte, hogy végre megszólaltam, ezért nyugodtan hagyta el a konyhát.
 -Valamelyikőtök nem segítene? - nézett felváltva ránk Jin.
 -De - válaszoltam röviden. Leugrottam a pultról, és elkezdtem kavargatni a tepsiben piruló hagymákat. Szemeim könnybe lábadtak, ezért sírva kavargattam a készülő ételt. Mindig is érzékeny voltam, és ez máig sem változott.
 -A hagymától sírsz. Ez de aranyos! Kérsz zsebkendőt? - lóbálta az orrom előtt Jin a fehér anyagot. Ha tudná miért sírtam én valójában..
 -Köszi - vettem el, és letöröltem könnycseppjeim, majd a zsebembe süllyesztettem. Az étel hamar el is készült. Egy ideig vacakoltam azzal, hogy hol foglaljak helyet az ebédlőasztalnál, így hát leültem Minie helyére, mivel egyedül tőle nem féltem. Minie nem szólt semmit, egyből helyet foglalt mellettem. V viszont furcsán nézett kettőnkre, majd Minie a szemével adta tudtára, hogy ne szóljon bele. Az étkezés kínos csendben történt. Jungkook és köztem feszült volt a levegő, és a többiek érzékelték is ezt, ezért inkább meg sem szólaltak. Ebéd után mindenki elvonult a saját szobájába, én pedig egyedül maradtam a nappaliban. Egyre csak álmosabb lettem, így hát alvásra készültem. Jobb ötletnek tűnt az alvás, mint a sírás és szenvedés. Soha életemben nem voltam szerelmes, és úgy gondoltam, bárcsak ne is lettem volna az. Akkor talán minden sokkal könnyebb lett volna. Felmentem a pizsamámért, és benyitottam Jungkook szobájába. Az ágyon ült, és a televíziót bámulta, de szeme megakadt rajtam. Nem szóltunk egymáshoz. Gyorsan odarohantam a pizsamámért, és ugyanolyan tempóban mentem ki a szobából. Könnyített a helyzetemen, hogy nem szólt semmit, talán mindkettőnkén. El szerettem volna feledni őt, de ez nehéz megpróbáltatásnak bizonyult, mivel nap, mint nap találkoztunk a házon belül. Talán egyszer végre rájönnek majd, hogy nincs értelme jelenlétemnek, és szabadon bocsátanak. De ez csak egy álom volt számomra. A fürdőben átöltöztem, majd visszasétáltam a nappaliba. Lekapcsoltam a villanyokat, és kiszedtem az ágyban lévő takarókat és párnákat. Gondosan megágyaztam, és lefeküdtem nyakig betakarózva. A nyakamat birizgáltam a sötétben. Még mindig fájt, és az előbukkanó emlékek hatására újra sírni kezdtem. Úgy éreztem már, hogy lassacskán kiszáradnak a könnycsatornáim is. Lépés hangok hallatszottak, amik egyre csak erősödtek. Nem láttam ki az, de hamar meg is tudtam, mivel feloltotta a világítást. Jimin volt.
 -Te miért vagy itt lent? A szobámból hallatszott a sírásod - ült le mellém az ágyra.
 -Sajnálom, nem akartalak felkelteni - zokogtam.
 -Gyere ide - ölelt magához. Beszívtam kellemes illatát, és a mellkasához dőlve áztattam tovább felsőjét. Jimin nem szólt semmit, csak engem fürkészett, és egy pillanatra sem hagyott magamra. Lassacskán egyre kevesebben lettek az előtörő könnycseppek, végül már csak szipogtam. Ez nem tartott sokáig, ugyanis újra könnyezni kezdtem.  Szívem mélyén V-t is gyűlöltem, mivel ő is benne volt ebben az egészben. De nem firtattam a dolgot. Ha beleszóltam volna az egészbe, Minie az én pártomat fogta volna. Nem akartam még egy tönkretett kapcsolatot. Ha én nem lehettem boldog, legalább ők legyenek azok. Nagyon furcsálltam, hogy senki sem kérdezett rá a dologra, talán mindenki tudott róla rajtam kívül.  Így voltunk egy darabig ketten, míg végül álomba nem sírtam magam.



1 megjegyzés:

  1. Ur isten.. Szegeny Seu.. Jungkook most nagyon paraszt volt.. Egyebkent nagyon jo resz lett imadtam. Alig varom a kovetkezo hetveget!😘❤❤

    VálaszTörlés