08:Chapter

Shin Seung Rin szemszöge

Úgy tíz perce kaparhattam kiabálva az ajtót, de mindezt sikertelenül, mert egy árva lélek sem jött segítségemre. Biztos voltam benne, hogy hallották, netalán eljöttek erre, de senki sem volt hajlandó egy szót szólni, esetleg kiengedni. Végül felhagytam az egésszel és leültem az ajtó elé, térdeimet felhúzva, majd nekidőltem az ajtónak. Próbáltam fülelni, de egy hangot sem hallottam a túloldalról. Rendkívül féltem. Mi folyik itt? Kik ezek? Miért kellünk nekik? Mit csinálnak Minie-vel? Egyáltalán hol van?! - Ezek a gondolatok jártak egész végig a fejemben, de egyikre sem tudtam ésszerű választ kitalálni. Egyszerűen féltem, mert egyedül voltam és fogalmam sem volt róla, hogy mi vár rám. Lépéshangokat hallottam az ajtó másik feléről, amire egyből felkaptam a fejem. A lépéshangok egyre csak közeledtek tartózkodási helyem felé, én pedig nagy lendülettel keltem fel a földről és vágódtam le az ágyra. Alvást imitáltam. Az ajtó hirtelen kinyílt, majd pár másodpercet követően be is zárult. Nem tudtam ki lehetett, de nem is érdekelt már, mivel tudtam, hogy nem fognak szabadon engedni, ezért mindegy volt már hol tartózkodom a házban. Legalább nem kellett az időt Jungkook társaságában töltenem. Az elején még örültem annak, hogy egyedül voltam, de ahogy teltek a percek, kezdtem unatkozni és álmosodni is egyben. Szemeim már alig tudtam nyitva tartani, végül álomba zuhantam.

  Lassan ébredezni kezdtem. Nem tudtam mennyi lehetett az idő, mert az ablakok le voltak húzva, és nem volt óra a helyiségben. Kómásan forgolódtam az ágyon, majd újabb lépéshangokat hallottam, ami egyre csak erősödött. Jungkook nyitott be a szobába, én pedig abban a pillanatban fordultam az ágy másik oldalára. Háttal voltam neki.

 -Mikor keltél fel? - kérdezte nyugodt hangon. Más hangnemre számítottam, ezért is döbbentem le kicsit.

 -Pár perce - fordultam meg és a szemébe néztem. Arcán nyoma sem volt a dühnek, úgy nézett ki, mint a könyvtárban, ezért is rándult görcsbe a hasam.

 -Van egy meglepetésem - mosolyodott el és kezét nyújtva felhúzott az ágyról. Ujjait összekulcsolta az enyéimmel és így vezetett le a lépcsőn, egyenesen az étkező felé.

 -Vacsora? - húztam fel a szemöldököm.

 -Várd meg, míg odaérünk - nevette el magát.

 -Rendben - vontam meg a vállam. Közeledtünk az étkezőhöz, én pedig megpillantottam az asztalnál ülve a nővéremet, amint sápadtan fogyasztja a vacsoráját.

 -Minie! - visítottam. Elengedtem Jungkook kezét és rohanni kezdtem iszonyatos gyorsasággal felé. Nem érdekelt semmi, átrohantam az asztalon és a nővérem nyakába ugrottam, aki majdnem hátraesett miattam.

 -Seu! - viszonozta sikítva az ölelésem. Körülbelül két percig tarthatott a lelkesedésünk, a fiúk pedig türelmesen várták, amolyan ,,Ezek nem normálisak" fejjel. Jungkook csak mosolygott, V pedig komoly arccal nézett bennünket.

 -Minden rendben? - fürkésztem.

 -Most már igen - szorongatott meg. - Nem bántottak? - nézett végig rajtam, mintha egy aggódó szülő lenne, aki védi a gyermekét.

 -Nem - ráztam meg a fejemet. - Téged sem, ugye? Minie hirtelen elkapta V tekintetét, majd gyorsan visszafordulva felém, válaszolt.

 -Nem.

Tudtam, hogy valamit titkolt, mert furcsán viselkedett és arca sápadt volt, de azt is tudtam, hogy nem mondaná el, ezért bele sem kezdtem a faggatózásba, csak leültem Minie-vel és csendesen megvacsoráztunk. Miután végeztem, Jungkook látva ezt felállt az asztaltól és odajött hozzám.

 -Mehetünk?

 -Elbúcsúzhatok Minie-től?

 -Hogyne - bólintott.

 -Ugye még találkozunk? - súgtam oda rémült hangon, miközben szorosan átöleltem.

 -Megígérem - mondta, majd Kook felvitt a szobába. Leültem az ágyra és őt bámultam. Odasétált a tv-hez, amit be is kapcsolt, majd kapcsolgatva a csatornák közt, megállapodott az egyiknél. Ledobta a távirányítót, majd leült mellém.

 -Hol van a zuhanyzó? - szólaltam meg hirtelen.

 -A folyosó végén - válaszolta egyszerűen.

 -Oké - indultam meg az ajtó felé.

 -Hova mész? - nevetett.

 -Zuhanyozni? - kérdeztem értetlenül.

 -Csak nem egyedül. V parancsa, hogy nem engedhetlek sehova egyedül a házba - dőlt el az ágyon és szórakozottan nézett engem, miközben én leesett állal bámultam rá.

 -Nem gondolod, hogy a te társaságodban fogok zuhanyozni?! - akadtam ki.

 -Vagy velem, vagy sehogy - tárta szét a karját. Élvezte ezt a helyzetet, velem ellentétben.

 -Akkor sehogy - vágtam be a hisztit. Könnyen ki tudnak hozni a sodromból, és abban a pillanatban is sikerült elérnie azt, amit akart.

 -Akkor sehogy - ismételte, azt amit én mondtam előzőleg.

 -Legalább pizsamát kapok? - mormogtam az ajtó előtt állva, még mindig.

 -Szeretnél? - folytatta a szívatásomat.

 -Igen - válaszoltam. Nem szólt semmit, csak kiszedett a szekrényből egy pizsit és a képembe dobta.

 -Köszönöm - motyogtam. - Miért van ennyi lány ruha a szekrényedben?

 -Ez a te szekrényed. Igazából a nővéredé lett volna, mert te nem voltál tervbe véve - nézett rám kínosan.

 -Akkor, amolyan váratlan vendég vagyok, nem de?

 -Mondhatni - vonta meg a vállát. Odasétáltam az ágyhoz, megkerülve Jungkook-ot és lefeküdtem az ágyba.

 -Megyek zuhanyozni. Biztos nem jössz? - kérdezte perverz mosollyal az arcán.

 -Kihagyom ezt az élményt - kacsintottam rá.

 -Nem tudod mit hagysz ki - vigyorodott el, majd kiment. Amíg ő zuhanyzott én félig elaludtam az oldalamra fordulva.

 -Alszol? - ölelt át hátulról, miután visszajött. Kellemes illata megcsapta az orrom. Hangja gyengéd volt, érintésétől pedig megborzadtam.

 -Nem - fordultam felé. Vizes tincsei a szemébe lógtak és kíváncsian fürkészett engem. - Jungkook?

 -Igen?

 -Miért raboltatok el minket? Kik vagytok ti? A könyvesboltos átverés volt? Mit akartok kezdeni velünk? - hadartam. Folytattam volna a kérdezősködést, de elhallgattatott. Mégpedig egy csókkal. Hirtelen lesokkoltam, mert nem erre számítottam, de végül visszacsókoltam.

 -Szeretlek, rendben? - húzódott el. Arca komoly volt, én pedig tágra nyílt szemekkel néztem rá. Sosem mondott még senki ilyet.

 -Akkor miért csinálod ezt? Az igazat akarom hallani - könnyeztem.

 -Hát, jó - sóhajtott.  - Mi heten vagyunk a BTS, ennek a  területnek a maffiája. Kordában tartjuk a várost, mégis hatalmunk van. V meglátta a nővéred a ruhaboltban, akiről fogalma sem volt senkinek, hogy az ikertestvéred. V elhatározta, hogy megszerzi magának, ezért is rabolta volna el, de te is vele voltál, így téged is hoznunk kellett.

 -És miért nem védtél meg?

 -Mert V a főnök. Az ő szava ellen az enyém nem ér semmit. De ígérem megvédelek, oké?

 -És a nővérem? Ugye nem hagyod, hogy bántsa? Láttam ma az arcát, és tudom, hogy valami volt ott.

 -V egy állat. De nem bántaná se őt, se téged.

 -Értem - dadogtam. Túl sok volt ez az egész hirtelen.

 -Aludj - puszilt bele a hajamba. - Minden rendben lesz.

 -Biztos? - néztem fel rá.

 -Biztos - mondta magabiztosan. Fejemet a mellkasára fektettem és átölelve őt, próbáltam elaludni.

 -Én is szeretlek, Jungkook.